Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Nadrágok és homokozók

Nadrágok és homokozók
Néhány gondolat az öltöztetésről, a forró talpról és a széles ülepű nadrágokról.

Kezdetben vala a babakelengye lista. Hasznos tartalom, anyukánktól, nagymamánktól, nyomtatva a védőnőtől, újságban, babakönyvben, blogon olvasva, barátnőtől és még megannyi helyen és formában. Kezdő szülőként minden betűje segítség, hiszen hiába készülünk gyermekünk fogadására, jó, ha valami kicsit megfékezi a boldog beszerzés túlzásait és az ismerősöktől sem feltétlenül muszáj mindent elfogadnunk, hogy aztán hetekig tartó fejvakarással egybekötött mosás-vasalás-hajtogatás-pakolás után következzen a "kell még egy szekrény/szoba/lakás, hogy elférjünk" dilemma. A másik véglet sem feltétlenül célravezető, a minek annyi cucc, "két badi, két rugi, aztán meglátjuk, mit szeret, úgysem lesz más dolgom, majd beszerzek" hozzáállás, amit egészen közelről ismerek, hiszen jómagam pont így gondolkodtam ruhaügyben, tudjuk be fiatal koromnak és az utolsó munkanap és a gyermek születése között eltelt 48 órának, amit biztosan a nagy bútoráruházban, vagy a nagy bababoltban lődörögve töltöttem. Optimális esetben kedves szülők, nagyszülők, barátok egész jól összerakják, az első pár hónapban minden flottul megy, a kisded várt ütemben növekszik, várt mennyiségű szennyest termel és a szülőknek nincs más dolga, mint elővenni a következő méretű ruhákat a szekrényből. Láttam ilyet, nagyon tanulságos volt, főleg nekem, akinek az első gyereke nagyjából másfél évig sosem abban a méretű és funkciójú öltözékben volt, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nem feltétlenül a tapasztalat, vagy a segítő környezet hiánya okán, hanem, mert elsőszülöttem nem bírta a rugdalózót, a hálózsákot, a harisnyát, az overállt, a takarót, a cipő semmilyen formáját, a fejen áthúzóst, a patentot, a sapkát, a sálat, a kesztyűt, a zoknit, az öltöztetést úgy unblock, viszont szerette a sárgát, a kertésznadrágot, a bő fenekű nadrágot, a csíkos dolgokat, a mamuszt, a levágott lábfejű pizsamát és a kapucnit. Hamar kiderült, hogy ezek kombinálása megoldja a reggeli, vagy bármilyen indulás problémáját, viszont elég furán néznek a ded gondviselőjére és néhányan hangot is adnak rosszallásuknak, főleg a novemberben mezítláb homokozó apróság láttán. Később sokan kérték, hogy hadd fogják meg a talpát, mert ez hihetetlen, hogy lehet ilyen forró a kis lába, jajjdecuki, kisfiú meg csak nézett és egy idő után, mintegy üdvözlésképp magától nyújtotta kissé koszos, ámde roppant formás és kellő hőmérsékletű lábát a helyi erőknek. Megtanultam, hogy a gyerek igényei az öltözködés terén is egyediek és hiba rájuk erőltetni bármit, amiben nem érzik jól magukat, megértettem, hogy lehet hűvös időben is melege, hogy nem akar semmit a nyakában, hogy gyűlöli a gombokat, hogy szorítja a zokni, hogy bántja a harisnya és kiderült, hogy a mi gyerekeinken kívül még sokan érerznek így.

Vannak a gyerekeknek igényei és vannak az őket öltöztetőknek elképzelései, ízlése, lehetőségei és az a szerencsés helyzet, ha ezek egyeznek. Elég néhány kedvenc darab, ami a szülőnek tetszik, (főleg az első pár évben, később ez a szempont már nem szempont többé) a gyereknek kellemes, kényelmes, van rajta valami, amihez könnyen kötődik, szín, minta, forma, anyag. Az első ruhadarab, amit a fiamnak találtam ki és ami el is készült, az egy napsárga, bő ülepű, behúzott aljú polár nadrág volt, az ülepén és a térdén szürke fényvisszaverő anyagból készült erősítéssel. Kettő készült belőle, az a szezon nagyjából meg is oldódott, a szekrényből meg csendben dőlt ki a  feleslegesen impulzusvásárolt nadrághalom, szerencse, hogy később még két gyerek hordta azokat nálunk, majd még sok máshol. A polárnadrágok remekül bírták a mindennapos  csúszás-mászás-kavicsozás-motorozást, viszont kevésbé a mosás-szárítást, így a szezon végére cafatokban lógott rajtuk a fényvisszaverő anyag, amit végül eltávolítottam, viszont úgy a pocsolyában való üldögélésre többé nem voltak alkalmasak, ezért bekerültek az "elrakom emlékbe" dobozba, aminek a tartalma az évek alatt erősen redukálódott, mára három gyerektől négy ruha és három takaró lakja.

Megmagyarázhatatlanul jó érzéssel tölt el bennünket, amikor egy gyerek, legyen saját, rokon, ismerős, vagy ismeretlen, láthatóan örül egy pólónak, nadrágnak, sapkának, pörgős szoknyának, markolós bárminek, ezért is csináljuk már egy évtizede és ezért is szeretnénk folytatni, újabb bő nadrágokkal, gomb nélkül.